Eladnád az otthonod? Tedd feng shuival!

Nem árt azzal tisztában lennünk, hogy ingatlanunk csak nekünk jelent emocionális értéket. A vevő számára ez csupán egy termék, amit, ha tetszik neki, a legjobb áron szeretne megkapni. Ám először jussunk el odáig, hogy lásson fantáziát otthonunkban.

Egy otthon gyenge pontjait elsősorban azok ismerik jól, akik régóta lakják. Éppen ezért az legyen az első dolgunk, hogy a hátrányokat tompítsuk, míg az előnyös adottságokat minél inkább próbáljuk meg előtérbe helyezni. Az első benyomás, mint általában minden helyzetben, itt is nagyon fontos, mert már ekkor eldőlhet minden.

– Mielőtt meghirdetjük az ingatlant, nem árt egy frissítő festés ott, ahol ennek szükségét látjuk. Ez nem fölösleges pénz kidobás, hiszen már a vételár kalkulációjánál is fontos szempont lehet. A tulajdonos, mint jó gazda ápolta az otthonát, és a leendő tulajdonosnak amire nem kell hirtelen költenie, az már megtakarítás.

Bauer Marthy - nappali– A lakás összes helyiségében minden olyan tárgyat, amit nem használunk, pakoljunk el, tegyük a szekrénybe, a polcra, a nagyobbakat a pincébe, fészerbe, garázsba. A rendezettségtől lényegesen tágasabbnak tűnik a tér.

– Mindig makulátlanul tiszta és friss illatú otthonban fogadjuk az érdeklődőket. A dohos vagy áporodott levegőjű lakás, bármilyen rendezettnek tűnik, nem lesz hiteles a vevő szemében.

– Süssünk süteményt vagy kenyeret a sütőben. Az otthon finom illata mindenki számára kellemes és maradandó élmény.

Bauer Marthy - fürdőszoba– A fürdőszobai és konyhai csaptelepeket, szanitereket tisztítsuk meg. A csillogás az új benyomását kelti, a vízköves, rozsdás pedig éppen az ellenkezőjét.

– Ha sötét a lakásunk, arra az időpontra beszéljük meg a találkozót, amikor a nap legjobban éri. Kapcsoljuk fel a lámpákat, és lehetőleg a függönyök se sötétítsenek.

– Ha túlságosan napos az otthonunk, akkor gondoskodjunk az árnyékolásról, hogy ezzel is hűtsük a levegőt.

– Az elszáradt, egészségtelen növények nem nyújtanak szép látványt, és mi sem érezzük jól magunkat közöttük, ezért ezeket cseréljük ki néhány egészségesre.

Bauer Marthy - nappali– Gondoskodjunk arról, hogy az előszobában ne a cipőkön kelljen átverekedni magát az érdeklődőnek. Az ajtó ne nyikorogjon, ne akadjon meg nyitásnál semmiben.

– A kilincsek ne lötyögjenek, és legyenek fényesek, jól működőek. Ha szükséges, a stratégiai pontokon – bejárat, nappali, konyha, fürdő – cseréjük ki őket. Ezzel a kis beruházással még egy gyenge minőségű ajtót is felturbózhatunk.

– Érdemes megfontolnunk azt is, hogyha az ajtók kopottak, átfessük-e őket. A fehér szín az idő múlásával megsárgul, a színezett fa pác, pedig kifakul. Az elsővel könnyebb a dolgunk, mert csak át kell festeni. A pácolt-lakkozottat csiszolni is kell, ez többletmunka, de a fáradságot még ez is megéri. A nyílászárók cseréje nagyon költséges, ezt hagyjuk az új tulajdonosra.

Bauer Marthy - konyha– Ma már egy szép konyhabútor viheti a prímet, amikor döntést hoznak. Ha stílusa nem is felel meg a vevő elképzeléseinek, akkor is jó benyomást kelt. Azt sugallja, hogy erre a térre érdemes áldozni, figyelmet fordítani, hiszen jelen állapotában is kellemes, esztétikus.

– Ha érdemes, hívjuk fel a vevő figyelmét az ingatlan elhelyezkedésére. Egy csendes, nyugodt környék, vagy ahonnan minden csak percekre van, ahol jó a közlekedés, nagyon sokat nyom a latba. Ezen kívül sosem tudhatjuk, hogy melyik információ lesz számára fontos, ezért inkább csak a kérdésekre válaszoljunk.

Bauer Marthy - nappaliHa több száz hasonló adottságú és színvonalú ingatlan között a saját otthonunkkal akarunk jó benyomást kelteni, az legyen az első dolgunk, hogy időt és fáradságot nem kímélve foglalkozunk vele. Mert ne feledjük a feng shui egyik alapelvét, hogy a dolgok általunk és velünk együtt működnek!

.