Bauer Marthy összes bejegyzése

Lakberendezés Mindenkinek

Lakberendezés Mindenkinek

Az otthonunk lakberendezése ma már nem luxus, egy kreatív lakberendező rengeteg időt, pénzt és energiát spórol meg az Ügyfelének, így a lakberendezés elérhető közelségbe kerül bárki számára. A szakmai tapasztalat és a lakberendezési fortélyok ismerete sokat számít egy hangulatos otthon megteremtésénél.

lakberendezés függönyözés

A lakberendezés egyik fontos tényezője, hogy megtaláljuk az adott igény költségszintjének leginkább megfelelő, minőségi lakberendezési anyagokat. A harmonikus lakberendezés legfontosabb eszköze pedig az egyensúly megteremtése, hiszen ez nagymértékben felelős az összkép kialakulásáért. A színek, terek, formák és a tér kialakítása, a bútorok kiválasztása után nem szabad elfeledkeznünk a textíliákról sem, hiszen a függönyök az otthonosságot fogják garantálni az otthonunkban. Talán már ennyiből is látszik, hogy a lakkberendezés egy igen komplex alkotómunka. Fontos, hogy új otthonunk élettel teli, harmonikus legyen, leginkább kifejezze személyiségünket, igényeinket. A lakberendezés lehet egyszerű és visszafogott, amely kerüli a túlzásokat, mégis hangulatos hatást kelt. De lehet a lakberendezési stílus, modern lakberendezés, feng shui lakberendezés, klasszikus lakberendezés, mediterrán lakberendezés, polgári lakberendezés, art-deco lakberendezés, minimal lakberendezés, keleti lakberendezés, modern retro lakberendezés, neo-barokk lakberendezés, country lakberendezés, shabby chic lakberendezés, romantikus lakberendezés, ami megmutatja a kényelmet, amiben tulajdonosa él. Minden otthon egyedi paradicsommá válik.

elegáns lakberendezés

Már eldöntötte, hogy átalakítja lakását, de még nem tudja, hogy kezdjen hozzá?

Segítek eligazodni a lakberendezési stílusok kavalkádjában, összehangolom a különféle szakipari munkákat a belsőépítészeti lakberendezés tervezés a bontáson át az építésig. A lakberendezés kezdetétől mindent megteszek azért, hogy az anyagi lehetőségeknek megfelelően bárki igénybe vehesse segítségemet, lakberendező szolgáltatásainkat. A lakás felújítást, átalakítást, az igények alapos felmérésével kezdem, majd a lakberendezés tervezés során megrendelőim és a kivitelező kollégák bevonásával elkészül az átalakítás költségvetése. Rám bízhatja az anyagbeszerzést az összes szükséges lakberendezési termékek felkutatását és beszerzését, mindenből a megbeszélt minőséget az előre egyeztetett áron.

Nappali lakberendezés, design konyhabútor tervezés és gyártás, függönyözés lakberendezés, hálószoba lakberendezés minden ami lakberendezés!

További lakberendezés szolgáltatásaink:

http://www.szeretnivalo.hu/munkaink/lakberendezesi-munkak/munkaink/lakberendezesi-munkak/lakberendezes-es-kiviteleze/

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezesi-munkak/munkaink/lakberendezesi-munkak/publikaciok/kulcsrakesz-lakberendezes/

http://www.szeretnivalo.hu/kiemelt-szolgaltatasok/ajandek-lakberendezes-kartya/

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezesi-munkak/munkaink/lakberendezesi-munkak/szolgaltatasok/lakberendezo-arak/

 

 

Gyógyító otthonok

Harmonikus személyre szabott lakberendezés

Ön szerint miért van az, hogy egy lakberendező által berendezett harmonikus otthonban az emberek egészségesebbek, vidámabbak és kipihentebbek?

Értékelik a szépséget, ami kifejezi a személyiségüket.

Büszkék arra, milyen gyönyörű harmonikus otthonban élnek.

Több örömben, több kényelemben, több pihenésben részesülnek.

Az otthonuk személyre szabott és értékálló akár egy luxusautó.

Mindennapi kényelmet és biztonságos hátteret nyújt az egész család számára.

Mi az, amit elkerülnek azok az emberek, akik lakberendezőre bízzák otthonuk személyre szabott kialakítását?

Elkerülik a kellemetlenségeket, idegeskedést, felesleges pénz kidobást, a kockázatot és az időveszteséget.

 

Ön szerint milyen garanciát jelent a tulajdonos számára, ha lakberendező szakember rendezi be az otthonát?

Örömmel mutatják meg igényes és szép otthonukat másoknak.

Egy szép otthont mindenki megérdemel, de Ön még ennél is többet kap.

Lakberendezés feng shui

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezesi-munkak/munkaink/lakberendezesi-munkak/publikaciok/kulcsrakesz-lakberendezes/

http://www.szeretnivalo.hu/kiemelt-szolgaltatasok/lakberendezes-mindenkine/

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezes-fuggonyoze/

Egy lakberendező által berendezett szép otthon a többi lakáshoz képest, kimagasló esztétikai és funkcionális értéket nyújt.

A lakberendezés haszon, mert minden egyes befektetett forint, értékálló befektetés, amit az otthonára költ.

A lakberendezés eredménye 100X hatékonyabb, ha lakberendező szakembertbíz meg a feladattal.

Ezt az állítást tények bizonyítják:

Lakberendező által berendezett ingatlanok tulajdonosai, több száz megelégedett Ügyfél.

Ingatlan referensek akik, nagyobb haszonnal és pillanatok alatt, adják el a lakberendező által kialakított otthonokat.

Lakberendezési magazinok, akik szívesen számolnak be a szépséges otthonokról.

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezesi-munkak/munkaink/lakberendezesi-munkak/szolgaltatasok/lakberendezo-arak/

bauermarthy@gmail.com

 

Kertépítés MOST a legjobb!

Lenyűgöző Kertépítés!kertépítés elégedettségi garancia

„Bizonyított tény, hogy a természetközeli élet a megnyugvás és a feltöltődés helyszíne.” Megtaláljuk elveszett önmagunkat és közelebb kerülhetünk belső szépségünkhöz. Erre képes a nagyszerűen konstruált, megépített kert ereje.

A keleti Feng Shui mesterek mindig zavarba jönnek, ha határozott különbséget kell tenniük építészet és a természet között. Számukra a természetesség kiemelt része a KERT. Az ösvény kikerüli a fákat, az épület igazodik a domborzathoz, minden szervesen kiegészíti egymást.

Most a legjobb kertet építeni!

Az általunk épített gyönyörű kerted, egész életedre jó hatással lesz…

Egyes növények a szemed láttára, akár több métert is képesek fejlődni, vagy a virágaikat ontják számlálhatatlanul, hogy minden évben elkápráztassanak kerti varázslattal. A természet minden évszakban magával ragadó. Ősszel, káprázatos színeivel, és megfrissülve, ahogy a tavasz újra megérkezik. Biztosak vagyunk abban, hogy harmonikus mindig virágzó csodálatos kertet, Te is szívesen látod az otthonodban.

Kerttervezés személyiségre szabottan, hogy elérj mindent, amit valaha is akartál az életben…

Egy szép kert nem a véletlen műve, hanem a gondos kerttervezés eredménye. A kert stílusának meghatározásával, ami a ház folytatásaként nyári nappaliként szolgál, egész évben használható és szemet gyönyörködtető kertté válik. A harmonikus és személyre szabott kert részegységeinek, a kerti kerti tó, sziklakert, kültéri medence, grill terasz, évelő növények, egynyáriak, örökzöldek és a gyepszőnyeg üdesége, hangulatos egységet alkot az otthonoddal és a környezettel.

A recept biztos!

A három legnépszerűbb egyedi megjelenésű kertépítési stílus világ szerte, feng shui kert, mediterrán kert, modern kert.

A Feng Shui kert az időtlen béke szigete…kertépítés elégedettségi garancia

A Feng Shui kert útja szépen, lágyan kanyarog a bejárati ajtó felé. A növények egészséget és életerőt sugároznak. Az ajtó mintha hívogatna, kerülj beljebb! És jelen van a szemnek láthatatlan pozitív energia, a chi jótékony áramlása. Ez a Harmónia, amire mindannyian vágyunk, hogy boldogok, kiegyensúlyozottak, és gazdagok legyünk!

Kora tavasztól késő őszig a kertünk, második nappalinkká változik. Ezért a jól megtervezett kert, kivitelezett kert nem csak a hétvégi sütögetésnek adhat helyet, hanem a mindennapi feltöltődésnek is. Közös reggelik a teraszon, véget nem érő játékok a gyerekekkel, a kutyával. Ha megfelelően gondozzuk, a virágok káprázatos színeket és formákat öltenek, a fák árnyékot adnak, elhalmoznak gyümölcseikkel. A gyep puha szőnyegként simogatja talpunkat. Egy kerti csobogó vagy kis patak morajló hangja lecsendesíti elménket. Egy kerti tó felüdülést ad a nyári melegben. A Feng Shui kertben a harmónia mellett megjelenik a jól átgondolt használhatóság is. Részleteiben a szépségen kívül, fontos szempont az arányok helyes megválasztása. A Feng Shui kert egyik alapszabálya, hogy figyelembe veszi az adott házban élő ember személyiségét, így a kertben, mely a ház folytatása, ugyanúgy feltöltődhet.

Színek a Feng Shui kertben: egymással harmonizáló színek.

feng shui kertépítés

Tudtad?

A Feng Shui szó szerinti fordításban, szelet és vizet jelent. Az ősi kínai Feng Shui mesterek a természet megfigyelésére sok időt fordítottak és ez alapján nevezték el az elemeket: fa, tűz, föld, fém, víz. A természet erejéből és annak összefüggéseiből felállítottak egy bonyolult, ugyanakkor nagyon logikus és ember központú rendszert, amiben minden összefügg, mindennel.

 

A mediterrán kert stílus vidámsága és bájos romantikája is a tied lehet…kertépítés elégedettségi garancia

A mediterrán stílusú kert, idézi a mediterrán életérzést, a vidékre jellemző növényzetet és az illatos fűszernövényeket. Nem csoda, hogy a mediterrán kert design egyre népszerűbb az egész világon. A kert szervesen illeszkedik a ház stílusához. Sok épületnél, kívül is és a bel térben is, jól látszó fagerendák adják meg a kellő hangulatot, aminek nem mindig van építészeti szerepe, hanem dekorációként funkcionál. A kerti burkolatok, járdák, kerti utak minden esetben valamilyen természetes anyagból készülnek. Ami lehet, mészkő, márvány, rusztikus terrakotta, tégla vagy kopottas jellegű, matt hatású padlólap. A lapok szélei egyenetlenek és különböző méretűek, formájúak.

Színek a mediterrán kertben: terrakotta vörös, okker, narancs, lazac szín, élénksárga, meleg barna, rozsdabarna, vanília, tört fehér, pasztell zöld és a meleg kék színek.

Életérzés: családias, temperamentumos, optimista, életrevaló, romantikus, meghitt, mosolygós.

kertépítés mediterrán kert

A modern kert, rendezett, letisztult formákkal és növényvilággal a teljes kikapcsolódásodért…kertépítés elégedettségi garancia

 

A modern kertépítés úgy, mint a modern építészet és lakberendezés, követi a letisztult, egyszerű vonalvezetést. A modern kert legjellemzőbb ismertetőjegyei a geometrikus formák alkalmazása a terek felosztásában. Egy ilyen kertben minden tereptárgynak, kerti építménynek, de még a kerti tónak is a modern stílust kell képviselnie, akkor lesz szép összhatás. A növények formája, levélzete, színei a modern stílusban, lehetnek különlegesek. Egy szépen beültetett kombinációval, elegáns növény csoportokat alkotnak.

A felhasználandó anyagok is, eltérnek a hagyományos kertépítéstől. A térkövezésnél a burkolandó felületek, kerti utak, nagyméretű és szabályos burkolatot kapnak. A természetes anyagok használata, a különböző nemes kőzetek, kavicsok, faburkolatok szép összhangot alkotnak a növényekkel. A modern kert látványa a rendezettség hatását kelti, ugyanakkor harmonikus egységet teremt.

Színek a modern kertben: sok zöld növény, kettő-három szín kombinációja, fantasztikus virágzó növényekkel.

Életérzés: modern luxus, barátságos, praktikus.

kertépítés modern kert

 

 

 

 

 

Kerttervezés-Kertépítés, teljes körű szolgáltatás, egyedülálló megoldásokkal.kertépítés elégedettségi garancia


http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezes/szolgaltatasok/kerttervezes-kertepites-feng-shui-szerint/

Ha Te is gyönyörű kertet szeretnél, ami évek múlva is elkápráztat, hívj vagy írj bátran, mert MOST igazán érdemes kertet építeni!

http://www.szeretnivalo.hu/kapcsolat/ .

A konyha az otthon szíve

Feng Shui design konyha lakberendezés Manapság a konyha lakberendezés bebútorozás, kényelmes felszerelése kisebb vagyonba kerül. Pedig otthonunknak ez a része a konyha feng shui szerint a bőséget és a gazdagságot szimbolizálja. Éppen ezért fontos, hogy mennyire tudjuk ezt a kiváltságot a gyakorlatban is használni. Rohanó világunkban egyre inkább vágyakozunk a régi, bevált módszerek után, ismét nekilátunk főzni. lakberendezés modern konyhabútorTesszük ezt azért, mert az egészséges táplálkozás egyre fontosabbá válik az életünkben és azért is, mert a mai design konyhák nemcsak szépek, hanem felszereltségük is a kezünk alá dolgozik. Nézzük meg milyen a jó feng shui konyha lakberendezés. Az első dolog, ami a feng shui lakberendezés szerint is szerencsésen összeillik a mai design konyhabútor tervezés alapelveivel, az ergonómiai sorrend. Ma már rengeteg design konyhabútor árusító üzlet kínálja termékét tervezéssel együtt. Általában bevált programokkal készítik el az álom konyhát. Az alaprajz figyelembevételével teszik ezt, de a konyhatervező program sosem helyettesíti az emberi gondolkodást, hát még a használhatóságot! – Amikor belefogunk a design konyha lakberendezés megalkotásába, gondolkodjunk el azon, milyen stílusú konyhában éreznénk jól magunkat. Lakberendezés stílusok: Modern konyhabútor design lakberendezés, Klasszikus konyhabútor design lakberendezés, Mediterrán konyhabútor design lakberendezés, Art-deco konyhabútor design lakberendezés, Minimal konyhabútor deign lakberendezés, Country konyhabútor design lakberendezés, Shabby chic konyhabútor design lakberendezés, Romantikus konyhabútor design lakberendezés Természetesen bármelyik konyhabútor design stílus választható a Feng Shui lakberendezés szempontjait mindegyiknél figyelembe tudjuk venni! – Utána döntsünk a konyhabútor designról. Milyen színű legyen a konyhabútor váza, más néven a korpusz, milyen legyen a konyhaajtó, milyet látnánk szívesen? A konyhamunkalap színe, anyaga és vastagsága is fontos, mert a konyhabútornak ez ad majd keretet. – Ezután jöhetnek az konyhaajtó fogantyúk, a korona profil, a világítás és egyéb kiegészítők, melyek a konyhabútorunk díszítő elemei lesznek. – A konyhai gépekre is gondoljunk, melyeket naponta használunk. Mit szeretnénk beépíteni, és mi az, amit inkább szabadon hagyunk, vagy tárolunk. Fontos szempontok Tárolás hűtő gép és a kamra elem, valamint a használati tárgyak tároló helye Előkészítés munkapult felülete, ezen kívül tároló funkciót is ellát Tisztítás mosogató esetén két- vagy egy tálcás, gyümölcsmosós, mosogatógép esetén beépített vagy szabadon álló Főzés főzőlap vagy tűzhely – a klasszikus feng shui a nyílt lángos tűzhelyet részesíti előnyben Figyelem! Még a legkisebb konyhában is mindig legyen a munkaterületek között elegendő távolság, minimum 50 cm! A feng shui lakberendezés szerint ezt ne tegyük

  • A konyhabútorban a mosogató és a tűzhely, ne legyenek közvetlenül egymás mellett vagy egymással szemben! A tűz és a víz egymást romboló elemek, veszekedések és viták színtere.
  • A mosogató vagy a tűzhely ne legyen a sarokban! Folyton frusztráltnak, fáradtnak érezhetjük magunkat a konyhában, és csak kényszernek érezzük a főzést.
  • A konyha szigetelem, csak abban az esetben jó, ha fallal csatlakozik.
  • A tűzhely ne legyen szemben az ajtóval! Nem látjuk, hogy a hátunk mögött mi zajlik, miközben főzünk, ezért nem érezzük magunkat biztonságban.
  • Az alsó és felső konyhabútor elemeket méretezzük magasságunkhoz az állítható lábak, illetve az akasztók segítségével! Akármilyen szép a konyhabútorunk, sosem leszünk elégedettek, mert, ha nem ránk szabták, nem lesz kényelmes.
  • A konyhában is kerüljük az éles szögeket, szögleteket a munkalap kialakításánál! A legömbölyített élek, megnövelik az energiánkat, a szögletek az ellenkezőjét váltják ki.
  • A konyhabútor színe, ne legyen piros vagy kék! A piros feszültséget teremt, a kék pedig ridegséget okoz.

A jó hangulatú design konyhabútor gyönyörű és kényelmes… További lakberendezés szolgáltatásaink http://www.szeretnivalo.hu/szenvedelyunk-konyha/konyhabutor-design/ http://www.szeretnivalo.hu/munkaink/lakberendezesi-munkak/munkaink/lakberendezesi-munkak/lakberendezes-es-kiviteleze/ http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezesi-munkak/munkaink/lakberendezesi-munkak/publikaciok/lakberendezo-mindenkinek/


.

Tippek függöny választáshoz

Függönyözés

A lakberendezés ékszere a függönyözés és a lakástextilek. Sok fejtöréstől kímélhetjük meg magunkat, ha függönyözés előtt végiggondoljuk a legfontosabb dolgokat. Függöny anyag, színek, minták, méretek, funkció. Most elmondjuk, hogy működik a függönyözés a gyakorlatban.

függönyözés

A lakberendezési stílusirányzatoknak vannak bizonyos elvi szabályai. Amikor az utolsó simításokra kerül a sor a függönyözés anyagait és a lakberendezési kiegészítőket válogatjuk össze nem mindegy, hogy a formák a színek, minták melyike lesz megfelelő a már meglévő lakberendezéshez. Az összehangolás a legnehezebb szakasza a lakberendezésnek. Természetesen lehetünk merészek és megtörhetjük az egységes stílust mindezt mértékkel tegyük. Amikor pedig biztosra akarunk menni fogadjuk meg a lakberendezési tanácsadó javaslatait aki eligazít bennünket a függönyözés széles palettáján.

lakberendezés függöny

Néhány fontos szempont a lakberendezésben amit még a függönyözés előtt vegyünk figyelembe.

  • Milyenek a fényviszonyok a lakásban?
  • Milyen a falszíne?
  • Milyen színűek a burkolatok?
  • Milyen stílusúak és színűek a bútoraink?
  • Mire akarjuk használni a függönyöket? Sötétítésre, árnyékolásra, takarásra vagy csupán lakberendezési dekorációs célra? Esetleg ezek közül többre is?

Bauer Marthy - Lakberendezés - FüggönyA szoba lakberendezési funkciója is meghatározó a függönyözés kiválasztása során hiszen más egy gyerekszoba hangulata és más egy nappalié.

Lakberendezés függönyözés gyerekszoba

Használjunk vidám könnyű textíliákat virágos csíkos kombináció ha a falszín egyszínű. Ha mintás a fal akkor az uralkodó színek közül válasszunk finomabb vagy erősebb árnyalatban két színből kombinálva.

Lakberendezés függönyözés nappali

A nappaliban ha a klasszikus stílust kedveljük és egyszínű a falszínünk döntsünk a klasszikus minták mellett. A függönyözés során, sűrűn legalább háromszoros bőséggel számoljunk, hogy a függönynek legyen karaktere vagy béleljük ki. A függöny kikötője készülhet a saját anyagából de választhatunk hozzá illő sodort-fonott bojtos kikötőt. A kikötőgomb ugyancsak legyen szép hangsúlyos anyagában színében illeszkedve a többi kiegészítőhöz.

fuggonyozes

Lakberendezés függönyözés mediterrán stílus

Ha a mediterrán stílus áll közel hozzánk akkor a szín és a mintaválasztásnál részesítsük előnyben a sárga okker narancs és a bézs színt. Ez utóbbi szinte mindig bejön igazi jolly joker a függönyözés során, hiszen sokféle színnel megfér. Ügyeljünk arra, hogy az függönyanyagok ne legyenek nehezek túl hangsúlyosak mint a klasszikus stílusnál. Inkább szellős lágy érzést keltsenek. A mediterrán lakberendezés stílusnak a sugallata a jókedv és a napsütés!

Lakberendezés függönyözés modern stílus

A modern lakberendezés design igényli a függönyözést. Itt azonban eltérhetünk a hagyományos felfüggesztéstől. Karnisok helyett választhatunk római rolót vagy lapfüggönyt amit napszaknak megfelelően használunk. Bármilyen modern mintájú függöny vagy minta nélküli anyag szóba jöhet ami színben visszaköszön a bútorhuzatban vagy burkolatban, de lehet semlegesen egyszínű is a textil.

feng shui lakberendezés

Lakberendezés függönyözés hálószoba

A hálószobában szép és meleg hangulatot teremthetünk, ha a drapériához kapcsolódik az ágytakaró anyaga is. Ha a sötétítő függöny vagy a dekorációs függöny drapéria anyaga más, a párnák készülhetnek a megmaradt textilekből kiegészítve az idilli légkört.

Lakberendezés függönyözés konyha

A konyhai lakberendezés és az étkező ablakok függönyözése is fontos pedig erre nagyon kevés figyelmet szentelünk. A színek és minták itt még inkább hatnak érzékeinkre.

Tudtad?

A lakberendezésben a piros árnyalatok segítik a leghatékonyabban az anyagcserét? A sárga az emésztésünkre van jó hatással. A kék pedig több folyadék bevitelre serkent.

Lakberendezés függönyözés étkező

Az étkezőben a függönyünket díszíthetjük csipkével, fodorral, amitől még oldottabb lágyabb hangulatot teremthetünk. Az asztalterítőt vagy a tányéralátétet is egymáshoz a függönyhöz hangolhatjuk amitől még családiasabbá és hívogatóbbá válik az étkezőasztal.

A feng shui lakberendezés a harmónia megteremtéséről szól a függönyözésben is. Ahogy az összes lakberendezési tárgyunk a személyiségünket tükrözi az ablak díszítésénél is igaz, hogy saját formánkra és törekvéseinknek megfelelően igazíthatjuk azt.

Bauer Marthy Design Stúdió

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezes-fuggonyoze/

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezesi-munkak/munkaink/lakberendezesi-

munkak/publikaciok/kulcsrakesz-lakberendezes/

http://www.szeretnivalo.hu/kiemelt-szolgaltatasok/lakberendezes-mindenkine/

.

Lakberendezés színnel-lélekkel

Lakberendezés színnel-lélekkel

Nappali lakberendezés, konyha lakberendezés, függönyözés lakberendezés, hálószoba lakberendezés minden ami lakberendezés!

1 napos lakberendezés szolgáltatásunkat azoknak ajánljuk, akik gyors megoldást szeretnének, harmonikus otthonuk kialakításához bármilyen stílusban.

Lakberendezési stílus ajánlataink

modern lakberendezés, klasszikus lakberendezés, mediterrán lakberendezés, polgári lakberendezés, art-deco lakberendezés, minimal lakberendezés, keleti lakberendezés, modern retro lakberendezés, neo barokk lakberendezés, country lakberendezés, shabby chic lakberendezés, romantikus lakberendezés

1napos lakberendezés 1 helyiségre

lakberendezés belsőépítészet

A lakberendezési koncepció megbeszélése után:

–          Fal színek pontos meghatározása színskálából

–          Bútorok, lakberendezési kiegészítők kiválasztása az üzletekből

–          Függönyök, szőnyegek kiválasztása stílusnak megfelelően

A lakberendezés természetesen méret vagy alaprajz alapján készül.

Egy otthon akkor lesz harmonikus, ha minden összhangban és a helyén van. Fontos hogy a színek, anyagok, bútorok, lakberendezési kiegészítők szépen illeszkedjenek egymáshoz.

Lehetséges mindez 1 nap alatt? Igen! Kell hozzá a kreatív lakberendező!

Ha úgy érzed szükséged van lakberendezőre és csak 1 helyiséget szeretnél átalakítani vagy berendezni, hívj vagy írj bátran!

További lakberendezés szolgáltatásaink:

http://www.szeretnivalo.hu/

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezes-belsoepitesze/

http://www.szeretnivalo.hu/munkaink/lakberendezesi-

munkak/munkaink/lakberendezesi-munkak/lakberendezes-es-kiviteleze/

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezesi-munkak/munkaink/lakberendezesi-munkak/publikaciok/kulcsrakesz-lakberendezes/

info@szeretnivalo.hu

Otthon a kertben is

Jó hírünk van. Jön a tavasz!

Piros tulipánok, lila krókuszok, sárga nárciszok, mindenütt friss zöld hajtások és elő bújik a zsenge, üde zöld pázsit is. Ez a napsütötte tavaszi kép, híven tükrözi a tavaszi színcsoport harmóniáját, aminek legfőbb jellemzője, a meleg üde színek, erőteljessége. Nem véletlen, hogy ilyenkor jön meg a legtöbb ember kedve a lakás felújításához, átalakításához vagy a kert átépítéséhez is.

Virágos kertAz évszak elmélet szerint, a tavasz típusú emberek az örök fiatalság és az állandó megújulás mesterei. Kedvük szerint tudnak átalakulni, megújulni újra meg újra, mint ahogyan a tavasz is. Bizonyára mindenkinek növekszik az energia szintje a tavaszi képek láttán, mint ahogyan nekem is amikor, ezt a cikket írom. Töltődjetek fel Ti is tavaszi friss lendülettel. Menjetek a szabadba az új energiákat begyűjteni vagy kiránduljatok egy nagyot a kedvenc helyeteken. Inspirálódjatok a természet gyönyörű színeiből, merítsetek ötleteket a megújuláshoz.

virágos kertAki pedig van olyan szerencsés, hogy saját kertje van, ajánlom figyelmébe, hogyan alakíthatja át azt csodálatos oázissá.

A mai modern kertépítés úgy, mint a lakberendezés, követi a letisztult, egyszerű vonalvezetést. A modern kert legjellemzőbb ismertetőjegyei a négyzet, téglalap, háromszögek vagy a kör alkalmazása a terek felosztásában. Egy ilyen kertben a minden tereptárgynak, kerti építménynek, de még a kerti tónak is, a letisztultságot kell képviselnie, ellenben az összhatás, zavaró és nyugtalanító lesz.

virágos kertA felhasználandó anyagok is, eltérnek a hagyományos kertépítéstől. A térkövezésnél a burkolandó felületek, kerti utak szabályos burkolatot kapnak. A természetes anyagok használata, mint a különböző kövek, ásványok, kavics, faburkolatok szép összhangot alkotnak a növényekkel. Így a kert látványa a rendezettség hatását kelti, ugyanakkor harmonikus egységet teremt. A zöld felületeket a megszokott gyepszőnyegen kívül, alkothatja egy szimmetrikusan beültetett, azonos méretű növény csoport. A növények kiválasztása is eltér a megszokottól. Jellemzően, több azonos növény kerül beültetésre az egységekben. A szín használat visszafogott, a zöld színen kívül, kevés színt kombinál. Ezért nagyon fontos tudni, hogy a beültetett növények, valamennyi évszakban, milyen színre váltanak.

A modern kertre jellemző, hogy nem csak nappal nyújt szép látványt, hanem a jól megtervezett kerti világításnak köszönhetően, este is használható és szemet gyönyörködtető. Természetesen minden automatizált, az öntöző rendszertől kezdve a medence vagy a kerti tó víztisztításáig.

feng shui kertA modern kert előnye ugyanúgy, mint a modern lakberendezésben, a praktikusság, kényelem és a könnyű gondozhatóság. Szempont még, a kert és a ház közti finom ráhangolás. A teljes összhang megvalósítása érdekében nagyon fontos a kapcsolódás, a személyes lakberendezési élettér, a ház belső és a kert között.

Bauer Marthy

Kerttervezés-Kertépítés

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezesi-munkak/munkaink/lakberendezesi-munkak/szolgaltatasok/kerttervezes-kertepites-feng-shui-szerin/


Lakberendezés Díjak

Lakberendezés díjak

Ajánlatkérés és Tervezési díj

Nincs két egyforma otthon, így nincs két egyforma lakberendező ár sem. Minden lakberendezés tervezési munkára, külön árajánlatot készítek.

A lakberendezési tervezés díja függ a feladat nagyságától és  bonyolultságának mértékétől.

Az ajánlatkérés menete.

Telefonos egyeztetés alakalmával megbeszéljük, hogy mi lenne a tervezési feladat.
Körvonalazzuk, hogy milyen lakberendezési megoldás változatok lehetségesek. Ehhez nyújthat segítséget, ha erre az egyeztetésre előre elküldi az alaprajzot és az igényeit.

Az árajánlat írásbeli elfogadása esetén, 50 % kifizetése után indul a tervezés.

Kedves Érdeklődő! Ha lakberendezéshez keres tervezőt, hívjon vagy írjon bátran! Nézzük meg együtt, milyen kiaknázatlan lehetőségeket rejt az Ön leendő otthona!

Köszönöm megtisztelő bizalmát!

Bauer Marthy

Feng shui lakberendező, vezető tervező

Hívjon bátran és a varázslat az Ön otthonában is elkezdődik!

lakberendezés lakberendező design

Lakberendezés tanácsadás szóbeli

Ajánlom azoknak, akiknek lakberendezés kérdéseik vannak, amelyek tervek, rajzok nélkül, szóban is megoldható általában a helyszínen. Lakberendezéssel kapcsolatos kérdések megválaszolása.

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezes-belsoepitesze/

Kapcsolat menüpontunkon Írja meg nekünk, hogy milyen lakberendezés tanácsadás igénye merült fel és mi 24 órán belül válaszolunk, ajánlatot adunk Önnek!

Ingatlan értéknövelő lakberendezés tanácsadás

Helyszínen történő szóbeli lakberendezés tanácsadás, melynek során az eladás előtt lévő ingatlan vonzóbbá tehető a vevő számára egyszerűen megvalósítható, kis költségvetésű, ámde hatásos változtatásokkal.

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezesi-munkak/munkaink/lakberendezesi-munkak/publikaciok/home-stanging-lakberendeze/

Kapcsolat menüpontunkon Írja meg nekünk, hogy milyen lakberendezés tanácsadás igénye merült fel és mi 24 órán belül válaszolunk, ajánlatot adunk Önnek!

Színharmónia lakberendezés tanácsadás

Magyarország legnagyobb festék forgalmazóinak teljes paletta választékából.

Mire jó a színharmónia terv?

Jelentős segítséget nyújt a berendezés kiválasztása és vásárlása során. Lakásának egységes arculata lesz. Egy színeiben harmonikus lakásban kiegyensúlyozottabban és kellemesen élhet.

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezesi-munkak/munkaink/lakberendezesi-munkak/szolgaltatasok/lakberendezes-szinnel-lelekke/

Kapcsolat menüpontunkon Írja meg nekünk, hogy milyen lakberendezés tanácsadás igénye merült fel és mi 24 órán belül válaszolunk, ajánlatot adunk Önnek!

Vásárlásokban való lakberendező részvétel

Vásárlás méretezett alaprajzok és elképzelések alapján. Lakberendezési termékek, lakberendezési üzletek ajánlása lakberendezési stílusnak megfelelően.

Design lakberendezés tanácsadás

Javaslat a megfelelő arculat kialakítására a megrendelő minőségi és stílus elvárásai alapján. A szolgáltatás a helyszínen vagy e-mail történik, hangulatfotók és anyagminták segítségével.

Lakberendezés stílus ajánlataink

Modern lakberendezés, klasszikus lakberendezés, mediterrán lakberendezés, polgári lakberendezés, art-deco lakberendezés, minimal lakberendezés, keleti lakberendezés, modern retro lakberendezés, neo barokk lakberendezés, country lakberendezés, shabby chic lakberendezés, romantikus lakberendezés ami megadja a kényelmet és a harmóniát az ott élők számára. Lakberendezés után, minden otthon egyedi paradicsommá válik.

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezesi-munkak/munkaink/lakberendezesi-munkak/publikaciok/lakberendezo-mindenkinek/

Kapcsolat menüpontunkon Írja meg nekünk, hogy milyen lakberendezés tanácsadás igénye merült fel és mi 24 órán belül válaszolunk, ajánlatot adunk Önnek!

Feng Shui lakberendezés tanácsadás

 

Feng Shui lakberendezés különleges szerencsét eredményez életünk minden területén. Szerelmi életünk, családi élet boldogsága, egészség, gazdagság és a karrier területén egyaránt. 2 órás Feng Shui lakberendező tanácsadás keretében mindenre kiterjedő útmutatást kaphatsz Feng shui lakberendező szakértőtől, amely alapján megtudhatod, hogyan erősítsd meg a különböző életterületek energiáját. Színek, formák, elrendezés, égtájak és egy kis bútortologatással, pakolászással, új színek bevonásával, egy-két jó helyen elhelyezett Feng Shui tárgy alkalmazásával megváltozhat az életed, és bevonzhatod a jó szerencsét!
Bővebben: Lakj álomlakásban, dolgozz sikeres munkahelyen | Bauer Marthy Design Stúdió

Teljes körű Lakberendezés tanácsadás

Bauer Marthy Design Stúdió megbízható partnere Önnek és családjának, hogy funkcionálisan is lakható, harmonikusan berendezett otthont alakítsunk ki. Lakberendezőnk segít megvalósítani az elképzeléseit, ami az Ön egyéniségéhez a legjobban illik.

A tervezési munka során lakberendezési megoldásokat kap tőlünk az anyagok, berendezési tárgyak kiválasztásában, megrendelésében, szállításában, szakmai kapcsolataink révén pedig olyan helyekre tudjuk Önt elkalauzolni, ahol jó minőségű anyagokat kedvezményesen vásárolhat meg.

A kiviteli terveken a berendezési tárgyak, burkolatok szerepelnek, valamint pontos instrukciókat az elektromos tervek, burkolat kiosztási terv stb. adunk az építési vállalkozónak a megvalósításhoz. Így a kivitelezési munkák alatt Ön mindvégig nyugodtan végezheti mindennapi teendőit annak tudatában, hogy leendő otthona hozzáértő, jó kezekben van.

Nappali lakberendezés, konyha lakberendezés, függönyözés lakberendezés, hálószoba lakberendezés minden ami lakberendezés!

http://www.szeretnivalo.hu/kiemelt-szolgaltatasok/ha-epitkezni-szeretnel/

Kapcsolat menüpontunkon Írja meg nekünk, hogy milyen lakberendezés tanácsadás igénye merült fel és mi 24 órán belül válaszolunk, ajánlatot adunk Önnek!

Lakberendezési stúdió Feng Shui lakberendezés belsőépítészet

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezesi-munkak/munkaink/lakberendezesi-munkak/publikaciok/kulcsrakesz-lakberendezes/

Lakberendezés tanácsadás

  • lakberendezés felsőfokon
  • lakás tervezés
  • lakberendezési tervezés kivitelezés
  • felújítás, építkezés
  • lakásfelújítás gyorsan
  • modern házak lakások
  • feng shui a lakásban
  • feng shui lakberendezés tanácsadás
  • feng shui térkép
  • konyhabútor tervezés, konyhabútor gyártás
  • konyha színek
  • lakberendezési trendek
  • lakberendezési ötletek
  • lakberendezés, belsőépítészet
  • ház lakás 3D látványtervek
  • a színek meghatározása, színskála ajánlásával
  • lakberendezési termékek ajánlása
  • lakás világításterv, lámpa kiosztás tervezés és villanyszerelő munka
  • családi ház beltéri ajtók nyílászárók kiválasztása és beszerzése
  • egyedi bútorok tervezése gyártása
  • burkolat lakberendezési terv készítés
  • parketta és járólap ajánlása és kiválasztása
  • nappali tervezés
  • szaniterek ajánlása beszerzés
  • függönyözés árnyékolás
  • faldíszítés mennyezeti Ledes megoldások
  • bútorok lakberendezési kiegészítők felkutatása és beszerzés

A mi felfogásunk szerint lakberendezés tervezés minden otthon esetében egy személyre szóló egyedi lakberendezési kivitelezés.

Kapcsolat menüpontunkon Írja meg nekünk, hogy milyen lakberendezés tanácsadás igénye merült fel és mi 24 órán belül válaszolunk, ajánlatot adunk Önnek!

Ha szeretné, hogy a kertje is rendben legyen…

Kerttervezés-Kertépítés egész évben!

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezesi-munkak/munkaink/lakberendezesi-munkak/szolgaltatasok/kerttervezes-kertepites-feng-shui-szerin/

Bauer Marthy Design Stúdió

info@szeretnivalo.hu

lakberendezés lakberendező

 

Kulcsrakész lakberendezés

Lakberendezés belsőépítészet 3 D lakberendezési tervezés kivitelezés ajánljuk Kulcsrakész lakberendezés szolgáltatásunkat.

Ha nincs ideje lakberendezési ötletek, lakberendezési trendek után kutatva mászkálni keresgélni mi segítünk! Önnel egyeztetve kiválasztjuk falfesték színek, bútorok, konyhabútor, burkolatok, lakástextil, szőnyeg, lámpa, szaniterek és lakberendezési termékek, lakberendezési áruházak kavalkádjából harmóniát adunk. Lakberendezési szolgáltatásunk tervezés kivitelezés egyben, hogy úgy vegye birtokba otthonát ahogy a legszebb álmában megálmodta.


Kövessen minket a Facebook-on is!

Látogasson el a Bauer Marthy Design Stúdió Facebook oldalára és jelölje be kedvelt oldalai közé és kövessen. Így Ön mindig friss lakberendezési ötletek cikkekkel bővül és weblapunkról értesül arról milyen érdekes esemény várható!


| Modern kertépítés | Házépítés |

.

Design Kommandó lakberendezés

Lakberendezés lakásfelújítás, kivitelezés egy kézben!

design-kommando-lakas

Lakberendezés belsőépítészet és kivitelezés

Lakberendezés Design Kommandó csapatunk profi szinten felújítja otthonát!

Egyéniségéhez illően, elkészítjük a lakberendezés terveit. A lakberendezés kivitelezési munkálatok megkezdése előtt részletesen egyeztetjük Önnel a lakberendezés terveket akivitelezési munkákat és a költségvetést. Így nyugodt lehet, mert az fog történni az otthonában, amit Ön szeretne.

lakberendezés festés, nappali lakberendezése, feng shui lakberendezés, lakberendezés konyhabútor tervezés gyártás, fürdőszoba lakberendezés, hálószoba lakberendezésfüggönyözés lakberendezés, parkettázás, minden ami lakberendezés…

Mindent beszerzünk, amire szükség van a lakberendezés és lakásfelújítás során, így zökkenőmentesen folyhatnak a lakberendezés kivitelezési munkálatok.

Design Kommandó Lakberendező kivitelező csapatunk szakemberei szorgosan munkálkodnak.

Kinek ajánljuk Design Kommandó lakberendezés szolgáltatásunkat? Azoknak akik most költöznek új otthonukba, lakberendezés és lakásfelújítás alakítás előtt állnak, frissíteni szeretnék a lakás helyiségeit, eladni szeretnék ingatlanjukat vagy új funkciónak kellene hely.

Stílus ajánlataink

Modern lakberendezés, feng shui lakberendezés, klasszikus lakberendezés, mediterrán lakberendezés, polgári lakberendezés, art-deco lakberendezés, minimal lakberendezés, keleti lakberendezés, modern retro lakberendezés, neo barokk lakberendezés, country lakberendezés, shabby chic lakberendezés, romantikus lakberendezés

Nappali lakberendezés, konyha lakberendezés, függönyözés lakberendezés, hálószoba lakberendezés, feng shui lakberendezés, minden ami lakberendezés!

Lakberendezés tanácsadás kérdés esetén, hívjon vagy írjon bátran MOST! Mi garantáltan megvalósítjuk álmai otthonát!

További lakberendezés ajánlataink

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezes-belsoepiteszet/

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezes/publikaciok/kulcsrakesz-lakberendezes/

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezes/publikaciok/lakberendezo-mindenkinek/

Lakberendezés Design Kommandó itt

Ha a kertben is szeretne harmóniát olvassa el alábbi kerttervezés kertépítés bejegyzésünket.

A teljes lakberendezési összhang megvalósítása érdekében nagyon fontos a kapcsolódás, a személyes lakberendezési élettér és a feng shui kert között.

Kerttervezés és kertépítés, szakképzett kertépítő csapatunk felkészültsége tapasztalata műszaki háttere biztosítja Önnek. Gyönyörű feng shui kert álljon a rendelkezésére, ha megpihenni és feltöltődni szeretne. A kertépítési munka határidőre és magas színvonalon készül, legyen szó modern kert, feng shui kert, mediterrán kert, kertépítés kerttervezés munkáról.

Bármilyen stílusú kertet harmóniával töltünk meg feng shui szerint, legyen az magánkert, parképítés, lakópark, irodapark vagy ipari park méretű feladat.

Kertépítés egész évben!

http://www.szeretnivalo.hu/lakberendezes/szolgaltatasok/kerttervezes-kertepites-feng-shui-szerint/


.

Karácsony feng shuival

Ajándék lakberendezés Karácsonyra!

Karácsonyi dekor

Néhány apró változtatással szebbé tehetjük családtagjaink mindennapjait a karácsonyi ünnepekre és egész évben. Legyen most a Feng Shui lakberendezés ajándék! Párunk túlságosan elfoglalt és otthon soha semmire nincs ideje? Ennek talán az az oka, hogy nincs ideje rendet rakni a saját territóriumában és így már kedve sincs nekilátni az otthoni feladatoknak. Lepjük meg a renddel ott, ami az ő területe pld. a garázsban. Rakjunk rendet a szerszámok között, a réges-rég elfeledett dolgokat selejtezzük ki. Egy rendezett kis szerszámos polccal, nagy örömöt szerezhetünk. Nincs olyan férfi, aki ettől ne hatódna meg. A kisgyerekek szeretnek a falra rajzolni, nem számít sem a drága a tapéta vagy a falfestés. Csináljunk nekik firka táblát, ahova azt rajzolnak, amit akarnak. Készítsük a kezük ügyébe a rajzeszközöket is, melyekre szükségük lehet. Sőt, rajzoljunk velük együtt az ünnepek alatt, mindenki örömére, aztán a rajzokkal díszítsük a falakat. Nagyobb csemeténknek jól jöhet egy mini kosárlabda, amivel nem csak ők, hanem az egész család játszhat. Kis alapterületű otthonokban, vagy a saját szobájukban a falra, vagy az ajtóra szerelve pillanatok alatt megoldható. Nem kell más, csak egy puha labda, amivel mindenki kosárra dobhat. Ugyancsak házilag elkészíthető a gombfoci vagy a csocsó, amit a srácokkal együtt rakhatunk össze. Konyhatündér anyósunkat nehogy a századik szakácskönyvvel lepjük meg! Inkább szerezzünk be egy új, praktikus főzőeszközt, például egy fondü vagy egy raclett készletet, melyhez olyan recepteket is mellékelhetünk, ami az egész család kedvence.Aztán kicsik és nagyok főzzünk együtt! Az apósunk kaphatna egy nyakkendőt is, de a feng shui ennél kreatívabb! Van valahol néhány kedves vagy jópofa pillanatfotó a Papával? Válasszunk hozzájuk néhány szép keretet, és helyezzük ide a képeket.

Ne feledkezzünk meg a barátainkról sem! Egy frappáns szöveg vagy egy szívhez szóló idézet, kézzel írva szép borítékban kipostázva, vagy futárral a saját kezébe küldve, mosolyt csal majd az arcukra.

A mi ajánlatunk amit bárkinek adhatsz, Feng shui LAKBERENDEZÉS AJÁNDÉK kártya, hogy szebbé tegyük az otthonát!! Bármikor és bárhová beváltható!

A varázslat elkezdődik, csak hívj bennünket!

AJÁNDÉK lakberendezés kártya

Ajándék lakberendezés kártya

https://www.szeretnivalo.hu/kiemelt-szolgaltatasok/szeretet-kartya/

Az ünnep lényege, hogy bensőséges legyen. Nem az ajándékok mennyisége fontos, hanem a SZERETET, ami egész évben velünk van.

Szeretetben gazdag boldog ünnepeket kívánunk mindenkinek!

https://www.szeretnivalo.hu/