Címke: hőszigetelés

Dryvit Hőszigetelés

Stúdiónk a hőszigetelésben teljes kivitelezést végez. Bővebben itt érdeklődhet.

Egy átlagos háztartásban a felhasznált összes energia csaknem háromnegyedét fűtésre fordítjuk!

Ez meglepően nagy arány ahhoz képest, hogy az évnek legfeljebb a felében fűtünk.

Szintén elgondolkodtató, hogy egy magyar háztartás körülbelül háromszor annyi energiát használ fel egy ugyanakkora lakás fűtéséhez, mint egy osztrák. Elég, ha csak a rosszul szigetelt épületeinkre, huzatos ablakainkra, szabályozatlan fűtési rendszereinkre,valamint elöregedett kazánjainkra gondolunk.

Otthonunk energiafelhasználásának eloszlása

Épületeink hőszigetelése

A hőszigetelés célja műszaki értelemben nem más, mint az épületek és az épületszerkezetek hővédelme, vagyis mérsékelni:

• a téli fűtési hőveszteséget
• a nyári hőterhelést
• a hőhidak kialakulását
• a szerkezeten belüli és a belső felületi páralecsapódást

Mindennek csak megfelelő eszközökkel, odafigyeléssel, és egyéb apró, de lényeges szempont figyelembevételével tehetünk eleget – egyrészt már az épület tervezése, másrészt a kivitelezés, a működtetés során.

Hőátbocsátási tényező

A szerkezetek hőszigetelő képességét az úgynevezett hőátbocsátási tényező, az U-érték (korábban k-érték) jellemzi, ami azt mutatja meg,mennyi hő távozik az adott szerkezeten keresztül. Minél alacsonyabb az épületszerkezeti elem, azaz a fal vagy ablak U-értéke, annál jobb a hőszigetelő képessége.

Hőhíd
Az épület hőveszteségét nagyban befolyásolják a hőhidak is. Hőhíd képződhet az épület sarkain, kiszögellésein, illetve ha különböző hőátbocsátási tulajdonságú szerkezeti elemek találkoznak. Ekkor a jobb hővezetésű, erősebben hűlő épületszerkezeti elem elvezeti a belső hőt a külvilág felé, amit úgy vehetünk észre, hogy a falak egyes részei hidegebb tapintásúak. A hőhidak lerontják a falak szigetelőképességét, ezen kívül a falak penészesedéséhez is hozzájárulhatnak.

Külső hőszigetelés – Dryvit

Egy ház hővesztesége normál esetbenHomlokzat

A homlokzat utólagos hőszigetelésének elterjedt módszere, hogy szigetelőanyagot erősítenek a homlokzathoz (ragasztóanyaggal és mechanikusan), amely kívülről üvegháló védelmet és tapasztóanyagot kap, majd erre kerül a fedő vakolat és a színezés. A homlokzat utólagos hőszigetelésének legelterjedtebb anyaga a polisztirol, amely a homlokzat páraáteresztő képességét ugyan csökkenti, viszont kiváló az anyag hőszigetelő tulajdonsága, könnyen megmunkálható és egyszerűen felszerelhető.A talajhoz közeli részeken ajánlott az ütéseknek jobban ellenálló és vízre nem érzékeny extrudált polisztirollapot használni. A polisztirolhoz hasonló hővédelmi tulajdonságú az ásványgyapot, amely nem éghető, ezért tűzvédelmi szempontból biztonságosabb megoldás, ára viszont majdnem kétszerese a polisztirol alapú hőszigetelésnek.

A polisztirollapok ajánlott vastagsága alapszerkezettől és annak tulajdonságaitól függően legkevesebb 6 cm, de jobb, ha 10 cm. A megfelelő vastagság az egyes rétegek hővezetési tényezőinek ismeretében határozható meg pontosan.

Dryvit réteg felépítéseKülső vakolat

A külső vakolat maximum 3,5 mm vastagságú vékonyvakolat lehet a hőszigetelő lapok korlátozott teherviselő képessége miatt:
• A műgyanta adalékokkal javított hagyományos mész-cement bázisú, por alakú vakolatokat vízérzékenységük, foltosodási hajlamuk és a kialakítható struktúra inhomogenitása miatt már alig gyártják.
• A műgyanta kötőanyagú, felhasználásra kész „vödrös” vakolatok terjedtek el, melyeknek széles szín-, vastagság- és struktúraválasztéka a legváltozatosabb igényeket is kielégíti.
• Jóval ellenállóbbak a kiváló páraáteresztő képességű és üvegkeményre szilárduló vízüveg kötőanyagú szilikátvakolatok.

Költségek

A hőszigetelő anyag átlagára körülbelül 30 százaléka a teljes rendszer átlagos árának. Így az utólagosan elvégzett hőszigetelési munkák során nem érdemes a hőszigetelő anyag vastagságával túlzottan takarékoskodni, mivel a költségek jelentős részét ez nem csökkenti.
A hőszigetelés fajlagos költsége (munkadíjjal együtt) állványozás nélkül 5000 Ft/m², állványozással pedig 6000 Ft/m²-re becsülhető. Ez az ár azonban az olcsóbbak közé tartozik. Az ár erősen függ a hőszigetelő anyagtól, a vakolat szemcsenagyságától, színétől és anyagától, és akár a 10 000 Ft/ m² értéket is elérheti. Ha a kivitelezés megfelelő, a hőszigetelés élettartama 30 év.
A homlokzati hőszigetelő rendszer kiválasztásakor tekintettel kell lenni a vonatkozó tűzvédelmi előírásokra.

A termikus burok


Fektesse otthona korszerűsítésbe pénzét még ma.
A megtérülés 3-10 év alatt garantált!


Stúdiónk a korszerű otthon megvalósításához – legyen az új építésű vagy felújításra szoruló – az E-Renovit programja keretében, a termikus burok elvén haladva térképezi fel sorra a hiányosságokat.
Szakembereink a diagnózis alapján, folyamatos ellenőrzés mellett végzik el a munkafolyamatot.

A légtömörség és a hőszigetelés fogalma:

Az épületek külső burka minél légtömörebb kell legyen – ez nem csak a passzívházakra érvényes. Csak a burok légtömörségével lehet olyan építészeti károkat elkerülni, melyek a levegőáramban szállított vízgőzből erednek (lásd lent az ábrát). A huzatos lakóhelyiségeket ma már a lakók egyébként sem fogadják el: Egy ténylegesen légtömör építési mód jobb kényelemérzethez vezet. Ezért a jó légtömörség az építészeti technika manapság általánosan érvényes szabályai szerint elvárt, és ez így rendjén is van. Egy kényelmes passzívház esetében ez méginkább érvényes.

építési fuga
Szerkezeti repedés, hézag

A légtömörség nem az energiatakarékos építészet hobbija, hanem egy kötelező szükségszerűség, ha a szerkezeti elemek átnedvesedését el akarjuk kerülni. A nem légtömör helyeken keresztül áramló levegő ugyanis nagyon sok nedvességet juttat magába az épületszerkezetbe.
A légtömörséget nem szabad a hőszigeteléssel összetéveszteni. Mindkét tulajdonság fontos az épületburok számára, de mindkettőt általában egymástól függetlenül kell elérni:

  • Egy jól szigetelő építőanyag nem feltétlenül légtömör: pl. egy kókusszövet-szigetelésen, egy befújt cellulózszigetelésen vagy egy ásványgyapottáblán problémamentesen „át lehet fújni a levegőt”. Ezek az anyagok jó hőszigetelők, de nem légtömörek. Az egyedüli szigetelőanyag, ami egyidejűleg légtömörségi rétegként is alkalmazható, az az üveghab.
  • Megfordítva: egy légtömör anyag nem feltétlenül jó hőszigetelő is egyben: pl. az alumíniumlemez tökéletesen légtömör, de hőszigetelő hatása gyakorlatilag nincsen.
A termikus burok
A termikus burok elvi ábrázolása

Elv

Fontos az „egy megszakítás nélkül tömör épületburok” elve, mely könnyen nyomonkövethető a „piros vonal” módszerrel.

Egy épületburok akkor lehet csakugyan légtömör, ha: A légtömör burok az egész fűtött légtérfogatot körülveszi, mégpedig megszakítások nélkül .


A termikus burok alapvető funkciói:

Hőszigetelés:

A belső meleg elválasztása a külső hideg területtől, megakadályozva hogy a hideg a belső térbe jusson.

Légzárás:

A megfelelő – előírt – légzárást biztosítja.
A következők nem tartoznak a termikus burokhoz:
– átszellőztetett épületszerkezetek, előtét héjszerkezet
– Télikertek, üvegezett tornácok homlokzati szigetelésen kívüli részei
– Társított szerkezetek /árnyékolók, előtét építmények/
A termikus burok elemei:
Tömör épülethatároló szerkezetek:
-Külső fal
– Padló (talajon és pincefödémen)
-Padlásfödém
-Tetőtér beépítést határoló szerkezetek
-üvegezés nélküli egyéb épületszerkezetek (bejárati ajtó, pince, garázsajtó stb.)
Üvegezett (transzparens) épülethatároló szerkezetek:
– Ablakok (függőleges és ferde síkú)
-Szolár (üveg) falak, a passzív szolár rendszerek egy része
-Tetőbevilágítók

.

Hőszigetelő üvegek

Stúdiónk szakemberei naprakész felkészültséggel segítenek kiválasztani – az épület valamint a megrendelő igénye szerint – a legmegfelelőbb nyílászáró típusát.

Nem köteleztük el magunkat egyetlen gyártónál sem, így konkrét típus, név nem jelenik meg példáinkban de természetesen van javaslatunk.

A cikk célja: Átfogó képet adni minden további érdeklődőnek az utóbbi ~30év nyílászáró fejlődéséről, és felhívni a figyelmet a főbb szempontok alapján a jelentősebb változásokra az átgondolt döntéshez.

FIGYELEM! Egyes gyártók marketingfogásként gyakran a hőszigetelt üveg kedvező U-értékét tüntetik fel a terméken, ám ez megtévesztő, mivel az ablak U-értéke az üveg és az ablakkeret függvénye. Vásárláskor az együttes U-érték legyen az irányadó!

A komplett szolgáltatásunk (felmérés, árajánlat, csere) itt megrendelhető.

Üvegezés

A folyamatos fejlesztésnek köszönhetően, különösen az energiatakarékosság tekintetében, a nyílászáró-ipar az utóbbi évek legdinamikusabban fejlődő ágazata az építészetben.

  • A két- vagy háromrétegű korszerű üvegezés a hőszigetelés lényeges eleme. A kettős rétegű üvegezés belső, „légrés” felőli oldalát speciális bevonatú hőszigetelő réteg fedi.
  • A hőátbocsátási tényező értéke tovább csökkenthető, ha az üvegek közti rést nemes gázzal töltik ki.
  • Tovább tökéletesített megoldás hogy egyes gyártók az üvegek közti távtartó nem alumínium, helyette műanyag vagy szilikon anyagokat alkalmaznak.

A 4-16-4 mm-es háromrétegű, bevonatos és argon töltésű üvegezéssel pedig még kedvezőbb hőátbocsátási tényező érhető el (U = 1,0-1,4 W/m²K).

Hőszigetelő nyílászárók

faablak 1.) Az alap hőszigetelt üveges nyílászáró:

Olyan üvegszerkezet melynél két float üveg közé páramentesítővel megtöltött alumínium távtartó keretet ragasztanak egy elsődleges szigetelést biztosító butil anyaggal melyet végül két komponensű ragasztó anyaggal zárnak körbe.
Felépítés: U: érték 2,6-3,6 W/m2K

4mm float üveg-
16mm légrés-
4mm float üveg

Tok: Fa vagy fém

(„80 évek üvegszabványa”) NEM MEGFELELŐ!

Csere szükséges!

faablak 2.) Fokozottan hőszigetelt nyílászáró:

Olyan hőszigetelő üvegszerkezetek melyeknél az épület belseje felé néző üveg LOW-E bevonattal van ellátva.

Felépítés:

U: érték 1,3 W/m2K
4mm Float üveg-
16mm légrés-
4mm LOW-E üveg

Tok: Fa vagy műanyag esetleg alumínium Ma kapható általános nyílászáró

Az építőipari normáknak megfelel de építkezés vagy csere esetében válasszuk a következő gázzal töltött
– 3.) típusú – szerkezetet vagy jobbat.

aluplast_ideal_2000_muanyag_ablak12 3.) Fokozott gázzal töltött hőszigetelt nyílászáró

A LOW-E bevonat alkalmazásával energia megtakarítást érhetünk el hiszen az „U” érték (hőátbocsátás) fele az alap hőszigetelő üveg szerkezetének. A hőátbocsátási tényező csökkenésével a fűtési energia felhasználás jelentősen csökken. A fütési energia költségének csökkenésével pár éven belül megtérülnek a többlet beruházás költségei.
A lágy fémbevonat előnyös tulajdonságai tovább fokozhatók, ha a két üveglap közötti teret rossz hővezetési tulajdonságú nemesgázzal, pl. Argonnal töltik fel.

Felépítés:

U: érték 1,1 W/m2K
4mm Float üveg-
16mm Argon gáz-
4mm LOW-E üveg

Tok: Fa, Műanyag 5-7cellás,

Szinte minden gyártó forgalmazza felár ellenében.
A fütési energia költségének csökkenésével pár éven belül megtérülnek a többlet beruházás költségei.

AJÁNLOTT!

4.) Speciális háromrétegű hőszigetelő üveggel ellátott nyílászáró

A 3-rétegű üvegrendszer energiatakarékos argon gáz töltéssel.
Üveg átbocsátási tényezője: Kü=0,6W/m2K

Felépítés:

U: érték 0,6W/m2K
4mm LOW-E – 10mm légrés Argon gázzal töltve –
4mm Float üveg-10mm légrés Argon gázzal töltve-
4mm LOW-E
Tok: Fa-műanyag, Fa alumínium vagy műanyag- alumínium szendvicsszerkezetek

Az üvegek között speciális távtartó van.
Az alacsony energiájú házaknál és a passzívházaknál alapkövetelmény!

Teljes ablak értéke: Uw:0,70w/m2K !!

KÜLÖNÖSEN AJÁNLOTT!

240212

fa-alu_redony1 5.) Speciális háromrétegű hőszigetelő üveggel ellátott nyílászáró 3-rétegű üvegrendszer energiatakarékos argon gáz töltéssel.

Üveg átbocsátási tényezője: Kü=0,6W/m2K

Felépítés:
Mint a fenti ablaknál de árnyékolóval kombinálva!

Teljes ablak értéke Uw: 0,70w/m2K !! KÜLÖNÖSEN AJÁNLOTT!

6.) 6-rétegű üvegrendszer energiatakarékos argon gáz töltéssel.

Míg az ablakok fejlesztése az elmúlt években a hőveszteség csökkentésére irányult, addig ez az ablakrendszer lehetővé teszi, hogy a normális napsütésből energiát nyerjünk a lakóhelyiségek felfűtésére!
Az ablakok minősége a legnagyobb igényeknek is megfelel, kezelése roppant egyszerű, beépítése a hagyományos ablakéval megegyező. Az üvegfelület fordítását egy könnyed mozdulattal végezhetjük. Az elfordítást 2 biztonsági csavar gátolja, hogy a műveletet gyerekek ne tudják elvégezni. A fordítások számtalanszor ismételhetők attól függően, hogy hűteni vagy fűteni akarunk.

Jóleső meleg sugárzás télen. Napos téli napokon ez a 6 rétegű üveg belső felülete, akár 50°C – ra is felmelegszik. Az üvegrendszer kiszűri a napsugarakat, átalakítja, és mint egy cserépkályha leadja a meleget a helyiségekben.

Nyáron a belső keretet egy könnyed mozdulattal megfordítjuk és így, már egy nagy hatású napvédőüvegként működik tovább.

Felépítés:
1. Fehér üveg

U eff = +- 0,0 W/m² K!!
2. Argon gáz
3. Low-E-réteg
4. Float üveg
5. Fólia
6. Zöld üveg

ablak-131

.