Címke: Színek

Színezd át az életed!

Miközben otthonunkat igyekszünk hangulatossá, bensőségessé varázsolni, megtapasztaljuk azt is, hogy a színek óriási jelentőséggel bírnak a harmonikus összkép megteremtésében. Azt azonban kevesen tudják, hogy a színeknek ennél mélyebb jelentésük és emocionális hatásuk is van.

A kiegyensúlyozott barna

A barna, akarjuk-e vagy sem, mindenképpen megjelenik otthonunkban. Természetes szín, általában fából készült tárgyaink a barna különböző árnyalataiban pompáznak. Gondoljunk csak a tároló bútorokra, a szekrényekre, a parkettára, a nyílászárókra. A mély tónus erősebben hangsúlyozza bútorainkat. Egy sötétebb fa szín, mint a dió, uralhatja is a teret, míg egy pirosas árnyalatú cseresznye élénkké és meleggé teszi a helyiséget.

Lakberendező, lakberendezés, design, belsőépítészet, lakás, szobák, ház

Mit árul el rólunk a barna?

Aki szereti maga körül a barnát, az előnyben részesíti a stabilitást. Két lábbal áll a földön, kiegyensúlyozottságra vágyik és esetleg kissé konzervatív. Nem véletlen az sem, hogy aki csak teheti, idővel vásárol egy-két régi bútort, ezáltal még több értéket vonz be az életébe.

Vigyázat!

Nem árt a régiségekkel csínján bánni, mert minden tárgy hordozza előző tulajdonosa rezgéseit. Ha nem tudjuk, kitől származik, alaposan tisztogassuk meg és, ha szükséges, a felújítását bízzuk szakemberre.

Otthonunk mely területén alkalmazzuk?

Feng shui szempontból a házban, lakásban bárhol előfordulhat, de nem mindegy, hogy alapszínnek, vagy kiegészítőnek használjuk.

A barna árnyalatai a bézstől indulnak és a mély, csokoládé barnáig tart a paletta. Ezen belül a szín elmehet a sárgás és vöröses árnyalatok felé. A természetben a föld színeket, a barna árnyalatait, akár egy természetes színskálát láthatjuk a mindennapokban. Ha vonzódunk ezekhez, nézzünk körül a tengerpart mentén, a sziklák között, a szántóföldön vagy az erdőben és „vigyük haza” az inspirációkat.

Bauer Marthy - Lakberendezés - SzínekA barna paletta

  • A beige a homok árnyalatainak tónusa, harmonizáló szín, érzésben egy ellazító tengerparti sétához hasonlít. Megfelelő a nappaliban vagy a hálószobában fal színnek. Gyerekszobában szintén nagyszerű, mert stabilizálja és megnyugtatja a csemetéket.
  • A capuccino a krémszíntől a fahéj árnyalatokig terjed. Olyan érzetet kelt, mint egy finom kávé kora reggel, vagy egy illatos tea az őszi napsütésben. Jól alkalmazható kiegészítő színként. Naranccsal kombinálva könnyed, játékos és elegáns enteriőrt alakíthatunk ki, krém fehérrel pedig a finom vonalakat hangsúlyozhatjuk.

lakberendezés modern

  • A csokoládébarna meleg, barátságos tónus. A finom letisztultság, kissé komoly és zárkózott elegancia érzése kapcsolható hozzá. Pisztácia zölddel párosítva fiatalos és impulzív.

feng shui konyha

Mivel és hol variáljuk a barnát?

  • Ha természetes hatást szeretnénk elérni, válasszunk mellé natúr színeket a fürdőszobában.
  • Naranccsal kombinálva látványos, vidám páros alkotnak az étkezőben.
  • Kellemes, nyugodt légkört teremthetünk a nappaliban, fehérrel és a többi pasztell szín alkalmazásával.

feng shui lakberendezes

A feng shui lakberendezés lényege a személyre szabott, minden részletre kiterjedő enteriőr létrehozása, melynek alap pillére születési adatainkban rejtőzik. A feng shui személyiség elemzésnél ezekből az adatokból egyértelműen kiderül, melyik színhez vonzódunk, illetve melyik segíti személyiségünk kiteljesedését. Mindannyiunknak több színe van, és az sem mindegy, hogy életünknek éppen mely szakaszát éljük, melyik periódus hat színválasztásunkra. Lehet, hogy amit pár évvel ezelőtt szívesen alkalmaztunk, azt ma már nem találjuk annyira izgalmasnak, túlléptünk rajta.

Kinek kedveznek a barnák, a beigek és a sárgás árnyalatok a Feng Shui lakberendezés szerint? A 2-es, 5-ös, 8-as gua számú embereknek és jó hatással van a 6-os, 7-es gua számúakra.

Ha festés előtt állsz, új függönyökkel dobnád fel a lakást vagy elakadtál a lakásfelújításban vedd igénybe, személyre szabott lakberendezés tanácsadás szolgáltatásunkat!

Évnyitó feng shuival

Alig néhány hetünk maradt az évnyitóig. Ilyenkor rohamszerűen igyekszünk beszerezni azt, amit eddig nem sikerült, és hirtelen ötletektől vezérelve megpróbáljuk elrendezni a gyerekszobát, a tanulósarkot. Kapkodás helyett nézzük meg, miben nyújt segítséget a feng shui.

Ha még nem selejteztünk a tavalyi holmik között, most tegyük meg. Az íróasztal, a szekrények, a polcok és a tároló dobozok tartalmát válogassuk át. Amire már nincs szüksége a gyerkőcnek, ne tartogassuk tovább. Az új dolgoknak kell helyet biztosítanunk, mert ez az év is halmoz majd fel rengeteg tárgyat.

Bauer Marthy - Lakberendezés - tanuló szoba Nézzük át a szobát kell-e festeni vagy kicserélni valamit. Ha a szoba fala kopottas mindenképpen frissítsük fel egy új színnel! Jól esik a szemnek és gyorsan elkészül, ha csupán az egyik falat vagy a fal egy részét festjük más színűre, vagy húzunk bele egy dekorcsíkot.

Amikor színt választunk, mindenképpen a pasztell árnyalatokból részesítsük előnyben. Ilyenkor komoly probléma lehet, hogy a kis lurkó az erősebb, intenzívebb árnyalatokra szavaz, de sajnos erről le kell beszélnünk. Az erős tónusok vibrálást, intenzitást váltanak ki, így nem megy majd sem a tanulás, sem a pihentető éjszakai alvás. A kiegészítőkben, mint a párnák, a babzsák, a függönyök, nyugodtan alkalmazhatjuk az erősebb színeket, és ez lehet a kompromisszum is.

Bauer Marthy - Lakberendezés - tanuló szoba

Vizsgáljuk meg az íróasztal elhelyezkedését, színét és formáját. Semmiképpen ne legyen az ablakkal vagy az ajtóval szemben. Sok otthonban a falnak tolják az íróasztalt. A helyes az, ha a szék áll a falnál, az íróasztal pedig előtte, az ajtóból átlósan a bal vagy a jobb sarokban. Ez ugyanis a szoba legerősebb energetikai pontja. A figyelem összpontosított, közben pedig mindenre rálátása van a tanulónak.

Az íróasztal színe bármilyen lehet, a fehéret kivéve. Fehér íróasztalon, fehér könyv, füzet – nem is gondolnánk mennyire zavaró. Nincs meg a kellő koncentráció, mert annyira dolgozik a szem, hogy erre megy el a legtöbb energia.

Az íróasztal legyen egyben, toldalék nélkül. Jó a téglalap alakú, de az a legjobb, aminek az ülő részénél íves a vonalvezetés. A kreativitást ez segíti igazán.

Előnytelen, ha a szobában több, kicsi szőnyeg található. Egy egész felületet foglaljon el a szőnyeg, sőt, lógjon be az ágy elé és az íróasztal alá. Ha ez lesz csemeténk kedvenc területe, és gyakran idehasal, ne bánjuk, inkább örüljünk neki, mert a hason fekvés egészséges és stabilizáló egy nehéz nap után. Segít „megemészteni” a dolgokat. Természetesen ez csak az olvasáshoz és a játékhoz ajánlott!

Bauer Marthy - Lakberendezés - tanuló szoba

Az ágy fölötti polc zavarja a pihentető alvást!

Mellőzzük a szobában a televíziót, a vezetékes vagy mobil telefont. Ezek még kikapcsolt állapotban is elektro szmogot termelnek!

Sok otthonban természetes, hogy a gyerekek szobájában is van számítógép. Ez sajnos nem a legjobb megoldás, több szempontból sem. Hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy ha nem használják, mindig áramtalanítsák a gépet és a monitort is. Ez egy kikapcsolható elosztóval egyszerűen megoldható.

Tipp

Egy zöld tollat mindenképpen tegyünk a tolltartójába és beszéljük meg vele, hogy evvel írja a dolgozatokat. Jobban eszébe jutnak a megtanultak, sőt a rég tanultak is!

Bauer Marthy - Lakberendezés - tanuló szoba

Ezek a változtatások csak az alapok ahhoz, hogy jobban menjen a tanulás és a hétköznapok is vidámabban teljenek. A színek, formák, bútorok és az anyagok kiválasztása a Feng Shui-ban ugyanis mindig személyre szabott.

Bővebben: Kreatív lakberendezés a szenvedélyünk | Bauer Marthy Design Stúdió

Lakberendező tanácsadás és kivitelezés

Lakberendezés lakberendező: Lakberendezés tanácsadás | Bauer Marthy Design Stúdió Lakberendezés.

Feng Shui lakberendezés tanfolyam

Feng Shui lakberendezés tanfolyam Mindenkinek!

Miről szól a Feng Shui lakberendezés tanfolyam? Természetesen lakberendezés belsőépítészet, lakberendezési ötletekről egy kicsit másképp!

Kiknek ajánljuk? Lakásfelújítás előtt állóknak, költözködőknek, mániákus lakásátrendezőknek, építkezőknek és bárkinek aki a témában érdekelt vagy kíváncsi a feng shui lakberendezés fortélyaira ! Mindenkinek!

Szerelem, Gazdagság, Bőség!

Mindenki elhozhatja a saját lakása alaprajzát és együtt ötletelve, kitaláljuk a lehetséges feng shui lakberendezés megoldásokat!

Feng Shui lakberendezés praktikákat mutatunk Neked, amiket könyvekből nem tanulhatsz meg!

Mi lesz még a feng shui lakberendezés tanfolyamon?

– Egy kis elmélet a barátaid és a családod szeretni fognak érte!

Feng Shui személyiség elemzés amit bármikor használhatsz, ha választanod kell!

– Bútorok másképp, emeli az energia szintedet!

Feng shui szoba színek növelik a pozitív kisugárzásodat!

– Lakás dekoráció megvalósíthatod Önmagad!

Feng shui lakberendezés tanfolyam

Olyan praktikus feng shui lakberendezés technikát sajátíthatsz el, amivel a saját életed családod és barátaid életét jobbá és boldogabbá teheted! Az új feng shui ismeret olyan gyorsan és impulzusszerűen érkezik meg hozzád és nem csak információt hordoz, ami egy energetikai állapotot is mutat neked. A feng shui lakberendezés tanfolyam segít neked a rezgés szintedet megemelve egyik pillanatról a másikra eljutni a megértéshez és a megoldáshoz az életterületeiden. Ez nem lexikális tudáshoz juttat téged, a feng shui életterületek magasabb szintű megértéséhez amikor egyszerűen csak tudod majd, hogyan használd a feng shui lakberendezés és feng shui személyiség elemzés információit az otthonod feng shui lakberendezésében!

Feng Shui lakberendezés tanfolyam

Bauer Marthy Feng Shui lakberendező

E-mail: bauer.marthy@szeretnivalo.hu

Tel.: 06 20 317 8848

Feng Shui lakberendezés tanfolyam 2013. januártól!

Igény esetén vidéken és rendezvényeken is!


Jelentkezek

Stílus, elegancia

Proin vitae tortor et lacus dapibus mattis ac at dui. In volutpat fringilla auctor. Donec vitae sagittis ipsum. Ut ut nibh lorem. Sed sed nunc ipsum, bibendum vulputate enim. Morbi vitae venenatis sem. Praesent et ligula ut turpis rhoncus posuere non vitae mi. Curabitur accumsan lobortis justo nec tristique. Curabitur nibh felis, tempor faucibus fringilla eget, pellentesque vitae tellus. Phasellus sagittis purus nec tortor porttitor vitae lacinia lectus cursus. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Quisque euismod tristique feugiat. Nunc consequat fermentum diam a consequat. Duis tellus purus, vulputate a auctor facilisis, feugiat a nunc. Mauris facilisis, neque ac ornare dignissim, ante ipsum dapibus libero, ac convallis odio nulla id felis. Curabitur ipsum sapien, ullamcorper a tincidunt vitae, aliquam nec nibh. Curabitur sollicitudin, felis id placerat mattis, massa justo volutpat sem, quis convallis massa diam in tortor. Nunc a vehicula quam. Integer mi erat, consectetur sed aliquet ut, imperdiet eget urna.

Energiaszint növelők otthonra

Természetes, hogy otthonunk a mindennapi pihenés, a feltöltődés legfontosabb helye. Vagy annak kellene lennie, ám előfordulhat, hogy éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk. Lehet, hogy rosszul választottuk a színeket, a növényeket? A feng shui erre is választ ad.

A szenvedély színe

A színek palettáján a piros fontos szerepet tölt be önmagában és kevert árnyalataiban egyaránt. A feng shui lakberendezésben a piros a tűz elem színe, ezért kellő körültekintéssel a megfelelő helyeken és mennyiségben szabad használni. Erre a színre igaz: a kevesebb több! Nagyobb felületeken, például falakon használva igen intenzív, vibráló hatást érhetünk el. Nem véletlen, hogy a színházak drapériái vagy a fogadó szőnyegek egy exkluzív üzletben pirosban vagy annak árnyalatiban pompáznak. Már az első benyomás drámai, ugyanakkor felemelő.

Bauer Marthy - Lakberendezés

– Az otthonunkban egy kisebb piros felület, mondjuk egy kanapé, üde színfoltja lehet a nappalinak, egyáltalán nem kelt zavaró hatást, sőt, vidám hangulatot teremt.

– Ha olyan helyeken alkalmazzuk ahol eddig „pangott” a levegő, megdöbbentően gyorsan pozitívvá változik a helyiség energia szintje.

– A szín magában hordozza a tenni akarást, a mozgalmasságot és a luxust.

– A nappaliban a pirosat zölddel kombinálva meleg családias légkört teremthetünk. Elengedhetetlen kellékei ennek az enteriőrnek a kockás, csíkos vagy virágos kiegészítők. Drapérián, ágytakarón, párnákon is megjelenhet a piros, tovább növelve ily módon az otthonos, meleg, családi fészek érzetét.

Bauer Marthy - Lakberendezés

– A piros emeli a helyiség hőfokát.

– A kelesztett tészta vagy a kenyér hamarabb megkel, ha piros konyharuhát terítünk rá.

Bauer Marthy - Lakberendezés

Kristályok a csilláron

Évszázadokon keresztül a kristálycsillár a gazdagságot szimbolizálta. A fényűző kastélyokban, a gazdag polgárok otthonában mindig a látvány középpontjában kapott helyet.Ma már a klasszikus kristály csillárokon kívül, számos variációban kapható és sok enteriőrbe jól beilleszthető. Mivel az üzletekben többfélét is találunk, figyeljünk arra, hogy nem minden kristály, ami annak tűnik. Mielőtt választunk, nézzünk jól körül, hogy valóban azt kapjuk, amit szeretnénk.

Bauer Marthy - Lakberendezés

– A feng shui a kristályokat különösen előnyben részesíti, hatásuk növeli a chít. Annyira hangulatjavító és energia generátor, hogy még az északi fekvésű helyiségekben is, ahol egyébként nagyon kevés a fény, képes indukálni a pozitív energiákat.

– A kristályokon áthaladó napfény játéka a falakra vetítve olyan, mint egy szivárvány, egy természetes dekoráció.

– A kristálycsillár már önmagában is gyógyító hatású testnek és léleknek egyaránt.

– Bármelyik helyiségbe ajánlott, de legfontosabb a nappaliban, hiszen itt minden családtag részesülhet áldásos hatásából.

– A kristálycsillár kulcs az egészséghez.

Szobanövények

Otthonunkban a növények a növekedést szimbolizálják. Megtisztítják a levegőt a káros anyagoktól, és oxigént termelnek. A feng shui szerint minden életterületnek megvan a saját növénye.

A szobanövény az otthon energiaszintjének barométere. Ha a növény egészséges és szépen fejlődik, akkor ott az energiaszint rendben van. Viszont, ha megbetegszik, akkor a dolog magáért beszél, vagy nem gondoztuk megfelelően. Azonban a sokadik ilyen esetnél el kell gondolkodnunk azon, min kellene változtatni. A negatív energia ugyanis ránk sincs jó hatással, hosszútávon pedig egészségügyi problémáink lehetnek.

Bauer Marthy - Lakberendezés

– A feng shui általában a kerek levelű növényeket részesíti előnyben, mert jó chít generálnak.

– A hegyes levelűek, mint a yucca, kedvenc ülőhelyünk mellé nem ajánlott, de a lakás olyan részében, ahol pang az energia, oda igen. Ki nem használt „poros” sarokba, vagy tetőtérbe ugyancsak jó hasznát vehetjük.

– Aki kedveli a kaktuszokat, tegye az ablakba vagy a bejárathoz, ott nem okozhatnak gondot, a betörőket viszont elriasztják.

Bauer Marthy - Lakberendezés

– Akár egy szál virág is képes egy helyiséget energiával megtölteni. Gondoljunk csak egy szépen terített asztalra, melyen vázában friss virág van.

– A virág általában a női energiákat erősíti, ezért is a nők kapják a férfiaktól és nem fordítva.

Zene

Nagyon sok ember érzékeny a hangokra. Egy szép dallam hallatán dúdolgatunk, fütyürészünk, míg a fúrógép zajára, vagy a nyikorgásra idegessé válunk. Otthon a megfelelően elhelyezett hangszórók, ugyancsak fontosak az emberi fül érzékenysége miatt.

Bauer Marthy - Lakberendezés

– Gyógyír a lakás energiájának és nekünk is a szép zene. Kutatók évtizedekkel ezelőtt megállapították, hogy a zenétől még a szobanövényeink is jobban fejlődnek. Érdemes hát kihasználni az akusztikát és kellemes dallamokkal megajándékozni magunkat és családunkat.

.

Energetizáló színek

A színek ránk gyakorolt emocionális hatása orvosok által igazolt tény. Gyakran előfordul, hogy bizonytalanok vagyunk a színek kiválasztását illetően és ez nem véletlen. Saját magunknak tanácsot adni a legnehezebb feladat. Cikkünk segítségével viszont ki-ki eldöntheti, hogy számára mi a legfontosabb és választhat magának néhány, a személyiségéhez és az otthonához illő színt.

Az Univerzum megajándékozott bennünket megannyi gyönyörű színnel. Gondolj csak egy virágzó kertre, amiben minden természetes. A piros rózsa, ami feltölti érzékeidet és erőt is sugall, vagy a kék nefelejcs, ami megnyugtat és harmonizál. Ne egy bizonyos színre gondolj, hiszen ha megnézel egy színskálát, rögtön látod, hogy megannyi árnyalata létezik egyazon színen belül. Az sem mindegy, hogy milyen a fal struktúrája, mert ez adhatja a szín mélységét.

Mi az egyes színek jelentése?

Piros

Bauer Marthy - Lakberendezés - SzínekA piros a tűz és az erő színe. Nagyon energikus, valóságos energiabomba, mely emeli a vérnyomást és döntésre serkent. Magyarul az energikus élet színe. Világosabb árnyalatai az érzékenységet, a szenvedélyt jelképezik, míg a sötétebbek az akaraterőt, a dinamizmust és a bátorságot sugallják. A használatánál érvényes az a szabály, hogy a kevesebb, több!

Narancs

Bauer Marthy - Lakberendezés - Színek

A narancssárga a piros energiáit és a sárga mosolygósságát hordozza. A lelkesedés, a kreativitás, a praktikusság, az elhatározottság és a koncentráltság színe. Ugyanakkor az izgatást és a sikert is kifejezi. Mivel nagyon meleg szín, növeli a szervezetben az oxigén mennyiségét. Egészségesen serkenti az étvágyat. A vonzerő színe is, ezért fiataloknak kifejezetten ajánlott.

Sárga

Bauer Marthy - Lakberendezés - SzínekA nap melegét érezzük egy sárga színű helységben. Boldogságot, nevetést és energiát termel. Mentálisan erősíti az együttműködést a családban, társaságban és a barátok között. Nyitottá tesz.

A világossárga a frissesség és az öröm színe. Legyünk óvatosak az árnyalatok kiválasztásánál és nem mindegy, milyen kombinációban használjuk. A tompa, „árnyékos” színekkel bánjunk csínján, mert borús érzetet keltenek.

Vigyázat! Ha a gyerekszobában túl sok a sárga, a kisbabák többet sírhatnak.

Zöld

Bauer Marthy - Lakberendezés - Színek

A természet és az új energiák színe, a fejlődést, a harmóniát és a termékenységet szimbolizálja. Az emberi szem számára nagyon megnyugtató szín. Új lendületet ad. Komplementer színe a piros és ezt a természetben számtalanszor látjuk. A zöld minden árnyalata más jelentés tartalommal bír. A sötétzöld a harag és a becsvágy színe, míg a moha zöld az érzelmeink gyógyítását szolgálja, az olívazöld pedig a béke színe. A kivizöld a friss energiákat gerjeszti, a smaragdzöld a gondolatok vagy az anyagi javak gazdagodásához kapcsolódik.

Rózsaszín

Bauer Marthy - Lakberendezés - Színek

A romantika, a feltétel nélküli szeretet és a szerelem színe. A nőiesség egyik legláthatóbb kifejezése a színeink közül, de ha túlzásba visszük, visszakanyarodunk a kamaszkorunkhoz. Ezért használjuk más színekkel összhangban. A rózsaszín a szívügyeinket egyengeti!

Kék

Bauer Marthy - Lakberendezés - Színek

A kék ég és a tengerek színe. A reményt, a bölcsességet, az intelligenciát és a becsületet szimbolizálja, a nyugalomra és a békességre asszociál. Kapcsolódik az intellektushoz, csökkenti az étvágyat, inkább a folyadékbevitelre, az ivásra serkent. Árnyalatai közül a világoskék nyugtató, relaxáló és gyógyító hatással bír és a kreatív gondolkodást segíti. A sötétkék az intellektus, a komolyság és a becsületesség segédeszköze. A férfiak többsége, kedveli ezt a színt.

Fekete

Bauer Marthy - Lakberendezés - Színek

A fekete szín az intelligencia és az erő uniformisa. Egy fekete Mercedes vagy BMW, a méltóságteljes megjelenést szimbolizálja, az üzleti adottságainkat helyezi előtérbe. Ugyanakkor a lakberendezés egyik legrejtélyesebb színe. Vigyázat! Az ismeretlent és a negatív érzéseinket is megjeleníti. Ha egy erős, domináns színnel kombináljuk, mondjuk a naranccsal vagy a pirossal, csökkenthetjük az agresszivitását. Elegáns hatást érhetünk el, ha világos színekkel társítjuk.

Fehér

Bauer Marthy - Lakberendezés - Színek

A fehér a tisztaság, a könnyedség, a frissesség érzetét kelti. Az ártatlanság, a jóság és a feltétel nélküli elfogadás ugyancsak hozzá tartoznak, és szintén erősíti a kötelességtudatot. Tökéletes szín, mert minden más színt magában hordoz. Segítségével szép, elegáns és nyugodt enteriőrt valósíthatunk meg.

Bíbor más néven Magenta

Bauer Marthy - Lakberendezés - Színek

Ez a szín a vörös és a lila keveréke. Lelkileg felemelő, a stabilitás és az energia érzetét kelti, ugyanakkor a luxust és a nemességet is hordozza. Az infravörös és az ultraibolya láthatatlan energiával bírnak. Ez a szín a természetben is a ritka szépséget képviseli. A sötétebb árnyalatokkal bánjunk óvatosan, mert az már nem a pozitív kisugárzást hordozza, inkább melankolikus.

Bézs

Bauer Marthy - Lakberendezés - Színek

Jelentése: biztonság az alapokban. Minden olyan szín, amit pasztellnek nevezünk, segíti a ránk rakódott negatív érzelmek letisztítását, hangulatunkat pozitívvá varázsolják. Csak simogatják lelkünket, nem agresszívan akarnak jót nekünk, ezért kellemes érzéssel töltenek el.

Barna

Bauer Marthy - Lakberendezés - Színek

A barna az állandóságot jelképezi, egyben a férfiasság színe. Ahol a barna megjelenik, ott stabilitás keletkezik. Komoly és tradicionális értékeket fejez ki ez a szín, ezen kívül a mozdíthatatlanságot és nagy mennyiségben a megszokottságot is szimbolizálja. Ezért társítsuk, friss színekkel, pisztácia zölddel, fehérrel vagy sárgával.

Ha festés előtt állsz vagy színezni szeretnéd az otthonod és tanácstalan vagy, hívj bátran. 70 000 színből biztosan kiválasztjuk a számodra legmegfelelőbbet.

BauerMarthy@gmail.com

.