Bauer Marthy - Lakberendezés - leginkább jellemző a munkánkra az ahol dolgozunk

Prémium kategóriás újesztendő

Az újesztendőre szóló fogadalmainkat érdemes pontosan megfogalmazni, hiszen sikereinket gondolataink irányítják – tartja a feng shui. Most betekintést nyerünk abba is, miképpen érhetjük el céljainkat otthonunk megfelelő lakberendezésével.

Hír és hírnév – dél

Tegyünk rendet telefonunk névjegyzékében, számítógépünk adattárában. Selejtezzünk ugyanúgy, ahogy otthonunk bármelyik helyiségében! Akiket már évek óta nem hívtunk és nincs róluk információnk sem, töröljük ki a telefon memóriájából. A számítógépen néhány hónap alatt összegyűlnek fölösleges dolgok, hát még évek alatt. Telepítsük újra a rendszert, a szükséges adatokkal. Mindazt, amit fölöslegesen tárolunk, gátolnak a gondolataink szabad áramlásában. Ha ez a hely felszabadul, új szemléletnek adunk majd helyet, gyorsabban, mint gondolnánk. Az új információk nagyon fontosak, szükségünk lesz rájuk a jövő évben!

Bauer Marthy - Lakberendezés

Karrier – észak

Sikereket szeretnénk elérni a munkánkban? Nézzünk körül az íróasztalunkon és környékén, mit változtatnánk meg! Legyünk nagyon kritikusak önmagunkkal! Ez a terület munkánkat és egyben az egyéniségünket reprezentálja, ezért nem mindegy, hogy a kollégák, ügyfelek vagy a főnökünk szemében milyen elbírálásban részesülünk Legyünk mindig pontosak és rendezettek! Lehet, hogy ez senkinek sem tűnik fel, az ellenkezőjét viszont mindenki észreveszi. Munkahelyünkön kerüljük a privát ügyek intézését és a magáncélú internetezést még akkor is, ha ez egyébként megengedett, mert a vezetők válságos piaci helyzetben erre sokkal érzékenyebbek. Ez a kis szemléletváltozás sokat javít a megítélésünkön, ha karrierünket akarjuk építeni!

Gazdagság – dél-kelet

Anyagi javaink és egyéb juttatásaink rendkívül fontosak, hiszen mindennapi boldogulásunk és felmerülő igényeink kielégítésére szükségünk van a pénzre. Ám ugyanúgy fontosak emberi kapcsolataink is, különösen a következő évben. Ezért az összes barátunkkal, jó ismerősünkkel legyünk nagylelkűek. Kívánjunk nekik sok sikert, örömöt és tanácsoljuk nekik azt, hogy készítsenek gazdagság vázát. Legyünk mi az elsők, akik ezt meg is valósítják! Ehhez szükségünk van egy alul gömbölyded, vékony nyakú, kissé kifelé ívelt szájú vázára. valamint egy kis földre egy gazdag ember kertjéből, nemes és drága kövekre, nyolc darab pénzérmére. A gazdagság vázánkat állítsuk otthonunk vagy irodánk dél-keleti szegmensébe, egy szekrénybe. Nem kell, hogy mindenki lássa, elég, ha mi tudjuk, hogy hol van.

Bauer Marthy - Lakberendezés

Jövő évben még az ideinél is fontosabb lesz a takarékoskodás:

  • ha csak 1 fokkal csökkentjük otthonunk hőmérsékletét, 5-10 %-ot megtakaríthatunk a fűtésszámlából
  • a kevésbé szennyezett ruhákat mossuk 30 fokon, sőt, bizonyos mosóporok a szennyezettebbeket is megfelelően tisztítják ilyen hőmérsékleten
  • az asztali számítógépek 100 wattot fogyasztanak, a laptopok evvel szemben csak 30 wattot
  • a csöpögő csapok, rosszul záródó ablakok, mind-mind pénzfalók, szüntessük meg a hibás berendezéseket!

Bauer Marthy - Lakberendezés

Egészség – kelet

Drága kincsünk az egészségünk! Legfontosabb számunkra saját magunk és családtagjaink egészsége, ezért készítsünk a családunknak egészséges és szeretettel teli reggeliket, ebédeket és vacsorákat. Szakítsunk rá időt, hogy naponta legalább egy étkezést együtt töltsünk. Az étel pozitív energiákat hordoz, ha azt szeretettel készítjük el. Vegyük csak például az olasz családok hangulatát! Nincs a világon még egy nemzet, ahol az étel élvezete és a családi összetartozás között ilyen fontos együtt állás lenne. Nézzük át a konyhai polcok, az éléskamra és a fagyasztó tartalmát. Valószínű, hogy több heti élelemmel vagyunk felszerelkezve, de nem biztos, hogy ezek még fogyaszthatók is. Ellenőrizzük a szavatosságukat, és ami már lejárt, dobjuk ki, majd töltsük fel egészséges, tartósítószer- és színezék nélküli élelmiszerekkel a készletet!

Ha egészséges a lélek és a szellem, egészséges a test is. Ezért az összes eddig felgyülemlett negatív gondolatunkat, fordítsuk át pozitívba! Nagyon fontos még, hogy megfelelően lássuk lehetőségeinket és lépésről-lépésre haladjunk célunk felé. Törekedjünk a harmóniára!

Bauer Marthy - Lakberendezés

Szerelem – dél-nyugat

Figyeljünk egymásra szeretettel! A lakás dél-nyugati szektora a szerelem területe. Erősítsük ezt a területet föld színekkel, párkapcsolatot ábrázoló képekkel. Alakítsunk ki egy sarkot, ahol esténként vagy hétvégenként meghitten beszélgethetünk, mert a kommunikáció elengedhetetlen kelléke egy párkapcsolatnak. Vajon honnan tudná drága párunk, mi jár a fejünkben, ha nem osztjuk meg vele az érzéseinket? A tárgyak álljanak párosával: kettő párna, kettő gyertya. Sugalljuk, éreztessük az összetartozás fogalmát! Fordítsunk egymásra kellő időt és energiát, még akkor is, ha nagyon elfoglaltak vagyunk, hiszen ki lehetne számunkra fontosabb, mint szerető párunk, akitől szeretetet és odafigyelést kapunk.

Bauer Marthy - Lakberendezés

Kreativitás – nyugat

Egyik erősségünk a változás iránti vágyunk, ezért aktivizáljuk rég megálmodott álmainkat! Az újév jó kezdet ahhoz, hogy megtegyük, amire régóta vágyakozunk. Ha tehetséget és kellő rátermettséget érzünk magunkban ahhoz, hogy változtassunk eddigi munkánkon, vagy a magánéletünkön, hogy azt tegyük, amit szeretünk, akkor elérkezett az idő! Merjünk változni és változtatni! Ha elköteleztük magunkat és pontosan tudjuk mi az, amit akarunk, több segítségre számíthatunk, mint amire valaha is gondoltunk.

.